Michael Schumacher a várakozásokat alulmúlva szerepelt eddigi négy visszatérőfutamán, míg csapattársa, Nico Rosberg szépen szerepelt, a hétszeres világbajnok nem érezte egészen a Mercedes W01-est.

A brackleyi csapat már jó ideje dolgozik az autó B verzióján, a járgány egyik legfontosabb változása, a tengelytáv meghosszabbodása állítólag kedvez majd az eddig alulkormányozottsággal küszködő Schumachernek. Rosberg eddig is jól ment a Mercivel, és akadnak olyanok, akik szerint az átépítéssel rosszul járhat a német. A jelenleg a bajnokság második helyén álló pilóta nem így látja.

“Miért csak Michaelnek feküdne jobban az új autó?” – mondta a finn Turun Sanomatnak, hozzátéve, hogy nem feltétlenül szereti ő sem az alulkormányzottságot, és hogy az első tengelyre jutó nagyobb tapadás “nekem is jól jön majd”.