Eltűnt a vonalkód

Eltűnt a vonalkód

A múlt héten jelent meg a brit Timesban egy cikk, amely szerint a Ferrari a dohányreklámozási tilalmakat kijátszva a szponzora, a Philip Morris termékét, a Marlborót hirdeti az autón és a csapat logójában is elhelyezett vonalkód mintával.

A maranellói csapat azonnal reagált, visszautasította a vádakat, majd a hét elején maga az elnök, Luca di Montezemolo is megnyilatkozott a kérdésben, szintén nonszensznek titulálva a bújtatott reklám felvetését.

Úgy tűnik, mostanra meggondolták magukat, ugyanis a Ferrari ma bejelentette, hogy a Spanyol Nagydíjra már eltávolítja a kifogásolt mintát. “A Philip Morrisszal közösen úgy döntöttünk, hogy a barcelonai versenytől módosítunk az autó festésén. A döntést azért hoztuk, hogy minden kételyt eloszlassunk a vonalkóddal kapcsolatban, amely soha nem utalt cigarettára. Ezzel a lépéssel véget akarunk vetni ennek nevetséges ügynek, az ilyen alaptalan vádaskodások helyett fontosabb dolgokkal akarunk foglalkozni” – közölte a csapat.