Az 2010-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének legjobbjainak nyilatkozata:

Sebastian Vettel (1.):

Azt gondolom, hogy ez mindkettőnknek jó eredmény és a csapatnak is tökéletes. Egy kicsit vicces ez, hiszen emlékszem, tavaly ő lett az első Németországban, úgyhogy most méltóképpen bosszultam meg.

Azt gondolom, hogy komoly lépést tettünk a mai időmérőn. Jól ment az edzés eleje és jó helyzetben voltunk, de az edzés harmadik részében azon kellett gondolkoznunk, hogy elkezd-e esni, vagy sem. Aztán elég nagy volt a forgalom is. Egy kis időt veszítettem a célegyenes előtt, de így is egy nagyon jó kört volt, nagyon elégedett vagyok vele.

Az eredmény mindent elmond, nagyon várom a holnapi napot! Remek dolog az első helyről indulni, hiszen az a pálya tiszta oldala. Azt persze nem tudni, mennyire lesz zűrzavaros a futam, lesz-e biztonsági autó vagy sem – itt az Albert Parkban mindig nagyon sok minden történik.

Mark Webber (2.):


Nem vagyok elégedett, természetesen a pole pozíciót akartam! Ezzel együtt a második hely is egy nagyon jó eredmény. Azt gondolom, tegnap is és ma is nagyon jól teljesítettünk, sokkal jobb volt a mostani időmérő, mint Bahreinben. Mindent beleadtam és ez jött ki belőle, a középső szektorban veszítettem egy kis időt. Összességében: persze sokkal jobb lenne eggyel előrébb lenni, de nagyon jó munkát végzett a csapat és én is. Nagyon közel vagyok Sebastianhoz. Holnap majd meglátjuk!

Fernando Alonso (3.):


Az időmérő eredménye nagyon jó nekünk. Tudtuk előre, hogy nagyon nehéz lesz megverni a Red Bullt, így arra koncentráltunk, hogy kihozzuk a maximumot az autóból. Azt gondolom, hogy a harmadik nagyon jó eredmény. Nagyon jó tempót sikerült mennünk. Meglátjuk holnap, igyekszünk újra jól befejezni a versenyt. Remélem, sikerül újra a dobogón befejezni a versenyt, ahogy Bahreinben. Lehet safety car, akár többször is, lehetnek balesetek és mechanikailag is elég nagy kihívás az autónak.  Az a lényeg, hogy befejezzük a holnapi versenyt – meglátjuk, hogy elég gyorsak vagyunk-e, hogy győzelemért küzdjünk.

 Az 2010-es Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének eredménye: