Bár Bahreinben nem veszélyeztette a Mercedes GP az élmenőket, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a következő futamon, a jövő heti Ausztrál Nagydíjon a csapat egyik autója esélyes lehet a dobogós helyezésre.

“Az a pálya jobban fekszik nekünk, mint Bahrein. Szeretnénk megszerezni az első dobogónkat. Azt nem hiszem, hogy mindketten dobogósok lehetünk, de egyikünknek sikerülhet” – mondta a 24 éves német a Bildnek.

Rosberg minden bizonnyal azt reméli, hogy ő lesz az, aki az első három közé kerül, hiszen a szezonnyitó hétvégéjén végig jobb volt csapattársánál, a visszatérő Michael Schumachernél.

“Örülök, hogy Michael előtt végeztem! Hatalmas párbaj ez közöttünk, ami csak tovább fog éleződni. Nagyon fontos, hogy az ember elverje a csapattársát, hiszen ő ugyanolyan autóval versenyez” – magyarázta az idén már ötödik Forma-1-es idényét kezdő pilóta.