Bár a 2010-es Forma-1-es világbajnokság 19 futamból áll, a fogadóknak elég volt megnézni a körmenetszerű, végül Fernando Alonso győzelmét hozó Bahreini Nagydíjat ahhoz, hogy egyértelmű favorittá emeljék a spanyolt.

Az angol William Hill iroda tegnap azt közölte, hogy vasárnap óta a fogadók 100 százaléka Alonso bajnoki győzelmére tette a pénzét. A spanyol a legtöbb nagy irodánál 2,20-2,25-szörös pénzt ér.

Érdemes áttekinteni a vasárnapot követő változásokat, a különböző pilóták végső diadalára mennyit fizettek volta a szezonnyitó előtt és után: Alonso 3,5-szeresről 2,25-re csökkent, azaz biztosabbnak számít a sikere, mögötte a bahreini futamot sokáig vezető Sebastian Vettel: 6-szorosról 4,5-szeresre, a harmadik legesélyesebbnek pedig Felipe Massát és Lewis Hamiltont tartják, de míg a brazil esetében 11-szeresről 7-szeresre csökkent, addig a mclarenes esetében 5-szörösről nőtt az elvihető pénz.

Schumiban és Buttonban nem nagyon bíznak

Schumiban és Buttonban nem nagyon bíznak


Michael Schumacher is kockázatosabb fogadásnak számít már, a német végső sikerét 7,5-szeres szorzóval adták a hétvége előtt, de a vasárnapi hatodik hely után már 15-ös pénzt kap az a fogadó az év végén, aki most teszi a pénzét a Mercedes veteránjára. A világbajnok Jenson Button már nem is számít valódi bajnoki esélyesnek: az idénykezdet előtt is 15 pénzt ért volna a címvédése, de mostanra olyan kicsire értékelik ennek esélyét, hogy már 30-szoros pénzt lehet vele keresni, ha ez mégis sikerül az angolnak.