Nesze semmi, fogd meg jól! - Kollesre óriási munka vár

Nesze semmi, fogd meg jól! – Kollesre óriási munka vár

A múlt pénteken jelentette be a már-már összeomló Campos, hogy a korábbi befektető, Jose Ramon Carabante teljesen átvette a csapatot az alapító Adrian Campostól, a csapatfőnöki székbe pedig az egykori Midland-, Spyker- és Force India-főnök, Colin Kolles került.

A román-német szakember egy friss interjúban ijesztő képet festett a projekt felkészültségéről, gyakorlatilag beismerte, hogy a nulláról indulnak neki a három hét múlva kezdődő idénynek.

“Két hete már csak két órákat alszom éjszaka. Hihetetlen időszak ez. Nagyon igyekszem, nem adom fel, amíg csak itt vagyok. El akarom juttatni a csapatot a rajtrácsra, életben akarom tartani az idényben, hogy utána konszolidálódhasson” – mondta az Adamcooperf1.comnak.

“Az én dolgom rendbe tenni a káoszt. A csapatnál gyakorlatilag semmi sem volt, csak káosz. Tulajdonképpen csak a szoftverfejlesztési részleg létezett nyolc fickóval, akik életükben nem láttak még F1-est. Volt még két-három Forma-1-es tapasztalattal rendelkező mérnök és ennyi. Kész őrület!”

Kolles elmondta, hogy az első futamra a csapat autóját építő olasz Dallara központjában készülnek, de a tervek szerint Spanyolországban lesz később a bázis. A csapatfőnök nagyon igyekszik, de még ő maga is szinte csodának tartaná, ha Bahreinre sikerülne két autót a rajtrácsra állítaniuk. 

“A központ Spanyolországban lesz, de egyelőre a Dallaránál dolgozunk. Középtávon mindenképpen Spanyolország lesz a bázis, Murcia lesz a központ. Korszerű gyárat, szélcsatornát kell építenünk.”

“Ott lesz két autónk Bahreinben! Nem tudom hogyan, nem is érdekel, de ott lesz a két autó. Ha ez sikerül, az egészen elképesztő lesz, komolyan! A csapatnak nem volt semmije, csak egy üres műhely, ennyi…”