A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost tegnap Spában azt nyilatkozta, hogy minden valószínűség szerint jövőre is a Ferrari erőforrásaival, és a két fiatal versenyzővel, a 20 éves svájci Sebastien Buemivel, és a Magyar Nagydíjon bemutatkozott 19 éves spanyollal, Jaime Alguersuarival indulnak.

“Igen, a tervünk az, hogy Buemi és Alguersuari lesznek a versenyzők és Ferrari lesz a motor” – mondta az osztrák.

A faenzaiaknak jól sikerült az első nap Spában: az esős első edzésen a két fiatal a 4-5. idővel zárt, és délután – amikor már mindenki komolyan hajtott – is sikerült “prototípusukat”, Sebastien Vettelt közrefogva a 9. és 11. idővel zárni a napot. Az egyetlen negatívumot Alguersuari utolsó percben történt motorhibája jelentette.

“Nagyszerű pálya, és az autónk is nagyon jó volt, elégedett vagyok az eddigiekkel. Körről körre sikerült javítani az autón, jó irányba haladunk. Azt hiszem, jó a tempónk, bár a teljes kép csak az időmérőn derül ki” – mondta a második edzést követően Buemi.