A Ferrari főnöke, Stefano Domenicali a shell.com/ferrarinak adott interjújában arról beszél, hogy a 2009-es szabályváltoztatások nem érték el a céljaikat. Az olasz szakember a motorfejlesztés befagyasztása melletti teljesítménynövelés lehetőségeiről is elárul ezt-azt.

“Azt hiszem, 2009-re azért változtattak a szabályokon, hogy könnyebb legyen az előzés, a fő cél ez volt. Meg kell mondjam, hogy az eddigi futamokat tekintve ez nem valósult meg. Ezért ha szabályt változtatunk, nagyon fontos, hogy mielőtt bármit is tennénk, nagyon pontosan jelöljük ki a célt, hogy mit is akarunk elérni. Most azt sikerült elérnünk, hogy megkeveredett a mezőny, más autók lettek versenyképesek, de ennél többet nem tudok elmondani az új szabályokról.”

A motorfejlesztésről beszélve Domenicali elmondta, hogy a 2007 óta befagyasztott erőforrások teljesítményén a Shell segítségével tudnak javítani, a megfelelő üzemanyaggal több lóerőt préselnek ki a motorból, a sebességváltónál pedig az újabb és újabb kenőanyagok bevetésével érnek el előrelépést.