A költségcsökkentések jegyében fogant 2010-es szabályok értelmében a Forma-1-es autógyártók évi 5 millió eurós összegért adhatnak majd el motorokat a privát csapatoknak. Az FIA eredeti elképzelése egyetlen egységes motor lett volna, az erre kiírt pályázatot a Cosworth nyerte, de a nagy hagyományokkal rendelkező cég erőforrásai végül csak opcióként szerepelnek a jövő évre.

A Cosworth ugyan 2006 óta nem szállít motort egy F1-es csapatnak sem, de a motorfejlesztés befagyasztásának köszönhetően egy kis piszkálással – amelyet az FIA biztosan engedélyez – az ő erőforrásuk is versenyképes lehet. A 2010-re a Forma-1-be belépni kívánó új amerikai csapat lehet az első, amely élni is fog a cosworthös opcióval.

Hatalmas hagyomány

Hatalmas hagyomány

Hatalmas hagyomány


“Cosworth-motor mindenképpen vonzó lehetőség. Az FIA által elfogadott, és a cég nagyon jó munkát végzett a Red Bull-lal,amíg a csapat nem váltott Renault-ra. Sokan elhagyták a Cosworthöt, de sok jó szakember maradt is náluk. Érdekel minket a dolog. A többi szempont mellett az is számít, hogy mára egy amerikai, Kevin Kalkhoven (a ChampCar sorozat volt társtulajdonosa, jelenleg IndyCar csapattulajdonos) birtokában van a gyár, ez is jó pont számunkra” – mondta az Autosprt.comnak a csapat sportigazgatója, Peter Windsor.

A szakember a kényszerű névváltoztatásról is beszélt:

“A USF1 név csak amolyan munkacím volt, amit Ken (Anderson, a projekt másik atyja) talált ki még négy évvel ezelőtt. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy az F1 védett név, és nem is akartunk tilosban járni. De amíg nem is léteztünk működő csapatként nem volt értelme ezzel foglalkozni. Több internetes domainnevet is regisztráltunk. Amikor a nevezésünk hivatalossá válik,és az FIA nyilvánosságra hozza a 2010-es nevezési listát, az új névvel, és egyéb bejelentésekkel jelenünk majd meg az interneten” – mondta Windsor.  

A USF1 feltehetőleg vagy a “Team” kifejezéssel toldja meg a nevét, vagy USGPE-re, azaz US Grand Prix Engineeringre változtat majd.