Sose volt még ilyen jó, sose volt még ilyen rossz

Sose volt még ilyen jó, sose volt még ilyen rossz

Nick Heidfeld egy futammal a 2008-as világbajnokság vége előtt egyetlen ponttal áll rosszabbul 2007-es végeredményénél, négy második helyével, és két leggyorsabb körével együtt pedig legeredményesebb szezonjaként is értékelhetné az évet, azonban mégis azt állítja, hogy ilyen rossz még sosem volt.

“Azt tekintve, hogy mit tudtam kihozni az autóból, egyértelműen ez volt a legnehezebb évem. Nem csak a Forma-1-ben, hanem az egész autóversenyzői pályafutásom alatt. Nem emlékszem, hogy valaha is ennyire kínlódtam volna, mint most” – nyilatkozta Heidfeld a német Spox.comnak.

Heidfeld számára a legnagyobb gondot az időmérős szereplés jelentette, 17 futamból csak négy alkalommal tudta megverni csapattársát, Robert Kubicát. A rossz idény ellenére azonban a német örül, hogy sikerült kezelnie a helyzetet:

“Soha nem vezethettem még ilyen jó autót, de idén valamiért nem sikerült kihoznom belőle mindent. Természetesen nagyon bosszantó volt. De mostanra nagyjából elégedett vagyok, mert sikerült kilábalnom egy nagyon nehéz helyzetből, bár tovább tartott, mint gondoltam. Elégedett vagyok azzal is, ahogy a helyzetet kezeltem. Bár komoly gondjaim voltak az időmérőkön, sosem vesztettem el a fejem, és a versenyeken megpróbáltam a maximumot kihozni” – magyarázta a 31 éves pilóta.

Miután Heidfeldnek a csapat támogatásával sikerült úgy-ahogy rendbe jönnie az év utolsó harmadára, a német 2009-re is bizalmat kapott, így negyedik idényét kezdheti majd a BMW Saubernél jövőre.