Felipe Massa az utolsó előtti, Kínai Nagydíj előtt öt pont hátrányban áll Lewis Hamilton mögött a bajnokságban. Ha a kis brazil most hibázik, búcsút inthet a címnek. Ennek ellenére nem érez plusz nyomást a hétvégén:

“Ha az ember Ferrari-pilóta, akkor nyomás alatt van az idény elején, az idény közepén és  a végén is. Mindegy, hogy hol áll a bajnokságban. Az ember megtanulja kezelni ezt, és teszi a dolgát, akármilyen is a helyzet” – mondta Massa Sanghajban.

A ferraris bajnokjelölt szerint hátránya ellenére nemcsak neki, hanem Hamiltonnak is nehéz dolga lesz a hétvégén, bár más-más okból.

“Jobban örülnék, ha én lennék az élen, de nem ez a helyzet. Szerintem mindketten nyomás alatt vagyunk, nehéz időszak ez, végig kell gondolni, hogyan alakul a verseny, mi kell a sikerhez. Mindegy, hogy megszerezni vagy megőrizni kell a pontokat, mindkettőn helyzete nehéz.”

Kulcsfontosságú verseny jön

Kulcsfontosságú verseny jön

Kulcsfontosságú verseny jön


Ha Massa a Kínai Nagydíj után is versenyben marad, a szezonzárón a hazai pálya előnyét élvezi majd Interlagosban. Nemcsak a szurkolókban bízhat persze, hiszen Brazíliában nagyon jól is megy. 2006-ban győzött, és tavaly is képes lett volna ugyanerre, ha a csapat nem játszotta volna a bajnoki címre hajtó Räikkönen mögé. A brazil a jó kilátások ellenére sem foglalkozik egyelőre az utolsó versennyel.

“Jelenleg nincsenek ezzel kapcsolatos érzéseim, inkább erre a futamra koncentrálok, mert ez itt most nagyon fontos. Ha sikerül pontokat hozni, egy kicsit felzárkózni, akkor persze annál jobb a helyzet a zárófutamon. Biztos jó csata lesz majd otthon a bajnokságért, számomra és a brazilok számára is öröm lesz.”