Fernando Alonso Szingapúr után a Japán Nagydíjat is megnyerte. A kétszeres világbajnok 21. futamgyőzelmét aratta, a Renault pedig egyre erősebbnek tűnik. Alonso mögött Robert Kubica végzett a BMW-vel, így a lengyel felzárkózott a bajnoki küzdelemben. Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíj után újra pontot szerzett, és a dobogóra állhatott.

A bajnoki éllovasok a zavaros első kör miatt elvesztették a pontszerzés lehetőségét. Kimi Räikkönen kiválóan fogta meg a startot, de Lewis Hamilton türelmetlen volt, elfelejtette, hogy nem a finnel van harcban, és rögtön az első kanyar előtt visszatámadott, elfékezte magát, és többeket is kiterelt a pályáról, köztük a finnt és Felipe Massát is.

Hamilton erőszakos volt

Hamilton erőszakos volt

Hamilton erőszakos volt


Miután visszaestek, Hamilton pont Massa mögé került, nem is kellett sokat várni a támadására. A ferraris az egyik kanyart elrontotta, kisodródott az ívről, így ellenfele simán bement mellé, a brazil viszont ebbe nem akart beletörődni, megpróbálta a vesztes helyzetet visszafordítani, de nekiment, és kiforgatta a mclarenest. A történtek után Hamilton és Massa is bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, – Hamilton a rajtért, Massa a kiforgatásért – így végképp kívül estek a pontszerző helyeken. Sokba került a türelmetlenség a bajnokjelölteknek.

Az első kör káoszának nagy nyertese Fernando Alonso és Robert Kubica volt, akik az élre kerültek, míg Räikkönennek a futam közepére sikerült visszaküzdenie magát mögéjük. A finn a verseny utolsó szakaszában egy darabig keményen küzdött Kubicával a második helyért, de 10 körrel a vége előtt végül feladta, és megelégedett a harmadikkal.

Massa számos ellenfelét megelőzte, így az utolsó körökre utolérte Mark Webbert, aki az egykiállásos taktikája miatt rettenetesen elkopott gumikon nem nagyon tudott védekezni, a brazil a célegyenesben kemény csatában, de elment mellette, így végül elcsípte az utolsó pontszerző helyet.

Coulthard nagyot bukott az elején

Coulthard nagyot bukott az elején

Coulthard nagyot bukott az elején


A McLaren pocsék futamot zárt, Hamilton a büntetése után teljesen láthatatlanul versenyzett, végül 12. helyen ért célba, Heikki Kovalainen pedig már az elején búcsúzott egy műszaki hiba miatt.

A Renault-nál nemcsak Alonso diadalának örülhettek, ugyanis Nelsinho Piquet a negyedik lett, így a konstruktőri küzdelemben tovább növelték előnyüket a Toyotával szemben. A japán csapat becsületét a hazai pályán Jarno Trulli ötödik helye mentette.

A Toro Rosso kettős pontszerzése – Bourdais 6., Vettel 7. – már nem is megy meglepetésszámba, a kiscsapat a Renault mellett az idény legnagyobb fejlődést mutató alakulata.

Érdekesen alakul a bajnoki küzdelem, Hamilton nullázása miatt Massa egy ponttal közelebb lopózott hozzá, hátránya hat pontra csökkent, a szinte már esélytelen Kubica második helyével pedig 12 pontra zárkózott fel. A Ferrari Szingapúr után visszavette a vezetést a konstruktőri küzdelemben.

A futam után Sebastien Bourdais büntetést kapott, a végeredmény megváltozott.

Japán Nagydíj, Fuji Speedway, 2008.10.12.

# Név Csapat Idő Kör
1.
Fernando Alonso
Renault
1ó30:21.892 67
2.
Robert Kubica
BMW Sauber
+ 5.283 67
3.
Kimi Räikkönen
Ferrari
+ 6.400 67
4.
Nelson Angelo Piquet
Renault
+ 20.570 67
5.
Jarno Trulli
Toyota
+ 23.767 67
6.
Sebastien Bourdais
Toro Rosso
+ 34.085 67
7.
Sebastian Vettel
Toro Rosso
+ 39.207 67
8.
Felipe Massa
Ferrari
+ 46.158 67
9.
Mark Webber
Red Bull
+ 50.811 67
10.
Nick Heidfeld
BMW Sauber
+ 54.120 67
11.
Nico Rosberg
Williams
+ 1:02.096 67
12.
Lewis Hamilton
McLaren
+ 1:18.900 67
13.
Rubens Barrichello
Honda
+1kör 66
14.
Jenson Button
Honda
+1kör 66
15.
Kazuki Nakajima
Williams
+1kör 66
16.
Giancarlo Fisichella
Force India
kiesett 21.
17.
Heikki Kovalainen
McLaren
kiesett 17.
18.
Adrian Sutil
Force India
kiesett 9.
19.
Timo Glock
Toyota
kiesett 7.
20.
David Coulthard
Red Bull
kiesett 1.