Átadja az irányítást

Átadja az irányítást

A Renault F1-es alakulatát nyolc éve irányító Flavio Briatore jövőre átadja a csapat irányítását valaki másnak, ő maga valamilyen új szerepben tűnik majd fel. Az 58 éves olasz csapatfőnöki szerződése idén lejár.

“2009-ben már nem vállalok teljes körű irányítói szerepet. Lesz egy igazgató, akit már ki is jelöltem, ő fogja a csapat napi igazgatását végezni. Így én más, fontosabb dolgokra koncentrálhatok majd” – nyilatkozta Briatore a Gazzetta dello Sportnak.

A csapatfőnök azt is elmondta, hogy a 2005-ös és 2006-os bajnoki címek után hullámvölgybe került alakulatnál az elmúlt két évben komoly átalakulások voltak, de most már újra sikeresek lehetnek. Fernando Alonso jövő évi szerepéről még Briatore sem tud biztosat mondani, de bízik benne, hogy az új autó, és a 2009-es szabályváltozások nyújtotta lehetőségek meggyőzik majd:

“A szingapúri győzelem semmin sem változtatott. Fernando nem ajánlotta fel a szolgálatait másnak, szerintem szívesen marad, de erről majd az idény végén tárgyalunk csak.”

Nelsinho Piquet megtartása már messze nem ilyen fontos a csapatfőnöknek, szavai alapján egyre valószínűbbnek látszik, hogy Lucas di Grassi ülhet jövőre a helyére.

“Piquet-nek eddig nem volt valami jó idénye. Az időmérők előtt mutat jó dolgokat, de aztán sosem úgy megy, ahogy kellene. Majd meglátjuk.”