A Ferrarinál tegnap végleg pontot tettek a Kimi Räikkönen jövőjével kapcsolatos találgatások végére, amikor bejelentették, hogy a finn 2010 végéig szerződést hosszabbított a csapattal. Sokan biztosak voltak benne, hogy a világbajnok akár már idén, de legkésőbb eredeti, 2009-ig élő szerződése lejárta után visszavonul, a helyére pedig Fernando Alonsót vagy Robert Kubicát ültetik a maranellóiak.

Kimi szerint az egész visszavonulási ügyet a sajtó költötte:   

“Én sosem mondtam, hogy a visszavonulás is a lehetőségek között van. Ezt ti találtátok ki, srácok” – mondta az újságíróknak a bajnok. “Én nem ezt mondtam. Én arról beszéltem, hogy legalább a jövő év végéig szerződésem van, és majd utána meglátjuk, mi lesz. Van még pár évem. Végig megvolt a szerződésem jövő évre, a visszavonulás a sajtóból jött. Én még mindig élvezem [az F1-et], még mindig beleadok mindent a versenyzésbe” – mondta Räikkönen.

“Néha nem jönnek az eredmények, olyankor nem akkora élvezet, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném csinálni. Nem volt nehéz döntés, szeretek együtt dolgozni a többiekkel, elégedett vagyok” – tette hozzá.

Néha nem buli, de még mindig élvezi

Néha nem buli, de még mindig élvezi


A világbajnok azt is elmondta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy esetleg csapatot váltson.

“Nem mennék egyetlen másik helyre sem. Tavaly győztem [a Ferrarival], és még idén is van esélyem. Még mindig élvezem, bár néha nem akkora buli. De amikor nem jönnek az eredmények, akkor az nem a versenyző vagy a csapat hibája, egyszerűen csak nem sikerül összerakni a tökéletes csomagot. Azért a jó irányba haladunk!”