Robert Kubica sora nem megy olyan jól a kanadai futamgyőzelem óta, a lengyel versenyző az elmúlt három futamon egyszer sem végzett az első négyben. Kubica jelenleg tízpontos lemaradásban áll a pontverseny negyedik helyén, ám úgy gondolja, hogy még mindig van esélye akár a bajnoki címre is.

“Az elmúlt két verseny nem volt a legszerencsésebb számomra. De amíg matematikai esély van a bajnokságra, addig mindent bele kell adni, mert a dolgok gyorsan változhatnak. Az év első versenye után Hamiltonnak tíz pontja volt, nekem meg nulla, de hát verseny után én vezettem” – utalt Kubica arra, hogy hátránya jelenleg is ennyi, és az idényből is majdnem ugyanennyi futam van még hátra.

A lengyelek ide járnak Kubicáért

A lengyelek ide járnak Kubicáért

A lengyelek ide járnak Kubicáért


A BMW-s pilóta szeretne valami jó eredményt a Hungaroringen, mert amellett, hogy minden pont jól jön, számára ez amolyan hazai pálya, hiszen a legtöbb lengyel szurkoló ide látogat el – a Magyar Nagydíj szervezői 25 ezer főre számítanak.

“Szinte ez a hazai versenyem, mert ez esik legközelebb. Az előző években sokan szurkoltak értem, ezért jó versenyt, jó hangulatot várok, és jó időt” – mondta Kubica.