A középkorú olvasóknak meglepő lehet, de egy Lada Samara már bőven belesik a veterán kategóriába. A napi szaladgálós állományból lassan kikopó, itthon fillérekért árult bontószökevények között most kezdenek felbukkanni az óvatos családi használat során megőrzött darabok.
Ilyen a za Táplánszentkereszten felbukkant Lada Samara is amit mindössze 48 ezer kilométert futott, és 1988-ban gyártották. Mai napig megvan az eredeti 175 ezer forintról szóló számlája, és jótállási jegye, egyenesen a Merkurtól, hiszen új autót akkor még csak onnan lehetett legális úton beszerezni.



Az eladó tájékoztatása szerint a karosszéria teljesen rozsdamentes, a fényezés szép és egységes. Az 1300 köbcentiméteres motor hibátlanul működik, az utastér pedig szintén megkímélt állapotú. Az üléseket szinte végig védőhuzat óvta, ezért csak a huzattal nem fedett részeken látható némi fakulás. A járművet rendszeresen karbantartották, jelenleg is fedett helyen tárolják. A hirdetés alapján az autó azonnal használható állapotban van, és friss, két évre szóló műszaki vizsgával rendelkezik. – írja a vaol.hu
Az öreg gépet 700 ezer forintért hirdették, és a kereskedő által megosztott Facebook bejegyzés szerint már el is kelt a kocsi.
„Ez az autó nem felújított, nem makulátlan, ez egy gondosan megőrzött, talán ami a legfontosabb, rozsdamentes állapotú autó. Igen, vannak a kárpitokon megkopások, fakulások, repedezés a műszerfal borításon. Ez nem új autó… ez egy gondosan megbecsült, megvigyázott autó, amit eddigi élete során csupán 2 !!! ember vezethetett!” – írták hozzászólásban.
Lada Samara – modernizált szovjet igásló
Az évek során féltucatnyi kivitelben gyártott, folyamatos csűréssel-csavarással életben tartott modell modern(ecske) formavilágával, elsőkerék-hajtásával és a Porsche közreműködésével fejlesztett motorjaival valódi forradalmat jelentett a keleti blokkban, és olcsó közlekedési alternatívát a nyugati világ örömmel spóroló országaiban.
A 19 éven át gyártott Samara három- és ötajtós ferdehátú alapverziói mellett 1990-től lépcsőshátú szedánként is elérhető volt. Szintén háromféle benzinmotorral szerelték: 1,1 literes, 1,3 literes és 1,5 literes változatban volt elérhető.


