Búcsúfutamra készülünk a hétvégén, ugyanis a jelenlegi állás szerint idén utoljára kerül sor a Francia Nagydíjra Magny Cours-ban. Persze tavaly is ezt hihettük, és Bernie Ecclestone mégis meggondolta magát – most is vannak olyan hangok, amelyekből arra lehet következtetni, hogy egy év múlva is itt rendezik a versenyt.

Räikkönennek győzni kell 1
Räikkönennek győzni kell 2

Räikkönennek győzni kell

Räikkönennek győzni kell

Räikkönennek győzni kell 16
Kanada után is beszélőviszonyban
A Toyotánál gyászolnak
Räikkönennek győzni kell 19
Räikkönen fordíthat, mint tavaly
A tavalyi dobogó
Massa nagyon jó formában van
Pálya a semmi közepén
A Renault-tól sokan várnak eredményt
A kanyarok nem kímélik a gumit
Itt is nagyon fontos a rajtpozíció
Räikkönennek győzni kell 27
Forróság, nagy leszorítóerő - komoly kihívás a gumiknak
Fotó megosztása:
Pálya a semmi közepén

Pálya a semmi közepén

Pálya a semmi közepén


De nemcsak ebben hasonlít a helyzet az egy évvel ezelőttihez, Kimi Räikkönen is hasonló cipőben jár, mint 2007-ben. A finn versenyző újra hátrányban van az elrontott monacói, és a Lewis Hamilton által idejekorán lezárt kanadai futam után.

Egy évvel ezelőtt ezen a pályán jött el a Ferrari feltámadása, a McLaren által dominált észak-amerikai versenyek után Massa, és főleg Räikkönen Franciaországban és Nagy-Britanniában tért vissza a bajnoki küzdelembe két futamgyőzelemmel.

Idén is esélye van a bajnoknak, ugyanis a montreali baleset miatt Hamilton tíz helyes rajtbüntetéssel indul neki a futamnak. A Ferrarinak egyébként is fekszik a pálya, és mivel előzni sem könnyű, pole pozícióból simán körbe lehet menni a győzelemig. Felipe Massa ragyogó formában van, így a brazilt egyértelmnűen a győzelemre esélyesek közé kell sorolni.

Hamiltonra sokkal nehezebb feladat vár, és annak ellenére, hogy ő maga nagyon bízik a jó eredményben, a hibával is számolnunk kell. Tavasszal Bahreinben az elrontott rajt miatt az angol pilóta tulajdonképpen a  mezőny közepéből rajtolt, és láthatóan nem is bírta a nyomást, kapkodva előzgetett, amíg hátulról bele nem rohant Fernando Alonso autójába.

A Renault-tól sokan várnak eredményt

A Renault-tól sokan várnak eredményt

A Renault-tól sokan várnak eredményt


A másik mclarenes, Heikki Kovalainen meglepően beleszürkült az idénybe, a finn pilóta sok-sok balszerencsét tekintetbe véve sem tűnik komoly kihívónak, a McLaren ponthátrányának csökkentésére nem sok esély van.

A BMW Sauber a kanadai kettős győzelem után lendületben van, tavaly is jól szerepeltek itt – Robert Kubica a 4., Nick Heidfeld pedig az 5. lett – de a német pilóta még mindig nem érzi magát esélyesnek az időmérőn, emiatt igazából csak a lengyellel számolhatunk.

Nem szabad megfeledkeznünk a Renault-ról sem, a hazai pályán biztosan apait-anyait beleadnak majd a jó eredményért, Alonso nagy előrelépésről beszél. Hasonlóan hajt majd a Red Bull is, hiszen ők is a francia gyártó motorjait használják, Mark Webber két hete ugyan nem, de addig élete legjobb idényét teljesítette, és az öreg róka, David Coulthard is lendületet meríthetett a Montrealban szerzett harmadik helyből.

A Toyotánál gyászolnak

A Toyotánál gyászolnak

A Toyotánál gyászolnak


A Toyotánál a múlt héten elhunyt egykori csapatfőnök, Ove Andersson emlékére szeretnének valami szép eredményt elérni, és az edzésmenő, Jarno Trulli jó rajtpozíciót elcsípve képes is leht erre, főleg, ha az előzésnek nem kedvező pályán jól játssza majd a Trulli-vonatban a mozdony szerepét.

Massa tavalyi pole-köre




Komoly kihívást jelent majd a jó beállítások eltalálása a hétvégén, ugyanis a gyors sikánok nagy leszorítóerőt követelnek, amely a várhatóan forró aszfalttal együtt nagyon megviseli majd a gumikat. Esőt is jósolnak szombatra, az időmérőre, és a futamon is eleredhet az ég. Ha jön a csapadék, lutri lesz a verseny. Kiemelten fontos a jó rajtpozíciót, mert a Magny Cours-i aszfaltcsík nem sok lehetőséget ad az előzésre – azért tavaly Alonso és Heidfeld gyönyörű csatát vívott -, a körmenetet pedig jobb minél előbbről kezdeni.

Francia Nagydíj, Magny Cours

A tavalyi dobogó

A tavalyi dobogó

A tavalyi dobogó


A pálya hossza: 4411 m
Körök száma: 70
Pályarekord: 1:15.377, M Schumacher (2004)
A tavalyi eredmény:
1. Räikkönen
2. Massa
3. Hamilton