Magányosan "hal meg" a csapat

Magányosan “hal meg” a csapat

Miután a Super Aguri vevője, a dubaji háttérrel rendelkező Magma Group a héten visszalépett az üzlettől, a kiscsapat az anyacéghez, a Hondához fordult segítségért, de úgy tűnik, hogy onnan sem számíthat mentőövre.

A Honda által a 2006-os szezonra alapított csapat tavaly nyáron veszítette el főszponzorát, így a 2007-es idényt végül a Honda pénzügyi segítségével húzta ki. Idén a japán gyártó azonban jelentősen csökkentette a B-csapatra szánt keretet, így a leafieldi alakulatnak más források után kellett néznie. A Magma Group visszalépése után a csapatfőnök, Aguri Suzuki állítólag Tokióban tárgyalt a Honda vezetőivel, de gyár nem mutat hajlandóságot a nagyobb befektetésre.
   
“A Super Aguri támogatását a jelenlegi formában szándékozzuk folytatni” – mondta a Honda szóvivője a francia hírügynökségnek.

Az Aguri jelenleg napokra van a teljes csődtől, ha nem történik semmi, a jövő heti Spanyol Nagydíjat már nem érik meg. A kiscsapat talán számíthat még Bernie Ecclestone segítségére – akinek legalább 20 autóból álló mezőnyt kell kiállítania a futamokon, ez pedig 10 csapattal állandó kockázatot jelent -, vagy egy titokzatos megmentőre, például a volt Minardi-főnök ausztrál milliárdosra, Paul Stoddartra, aki pár hete arról beszélt, hogy jó áron venne egy F1-es csapatot, ha az FIA elnöke, Max Mosley nem lenne a porondon. Mivel Mosley távozása legkésőbb júniusban szinte biztosra vehető, ezért mi nem lennénk nagyon meglepve, ha így alakulnának a dolgok.