2005-ben és 2006-ban Fernando Alonso alaposan elverte Giancarlo Fisichellát a Renault-nál, majd az olasz versenyző tavaly újonc csapattársától, Heikki Kovalainentől is kikapott, így év végén Flavio Briatore el is küldte a csapattól. A veterán idén a feltörekvő Force Indiánál talált állást, míg a Renault-hoz visszatért spanyolnak a pontszerzés is nehézséget okoz.

“Ez is mutatja, hogy milyen ígéretes a Force India projekt, jól döntöttem, hogy ide szerződtem” – mondta Fisichella arról, hogy az idei futamokon a tavaly még sereghajtónak számító autóval időnként a Renault-val küzdött idén.

Az olasz pilóta azt sem tagadja, hogy egyelőre még a tavalyinál is gyengébbnek tűnő Renualt miatt elégtételt érez.

“Különösen, mert mindenki azt gondolta, hogy Fernando megváltóként tér majd vissza, a Renault pedig nem kevés időt és pénzt fordított arra, hogy jó autót adjanak neki. Ehelyett 2007 első három versenyén többre jutottam, mint amit ő teljesített eddig ” – magyarázta Fisichella.