A futamgyőzelem még nem elég

A futamgyőzelem még nem elég

A Török Nagydíjat megnyerő Felipe Massa szerint nem biztos, hogy az nyeri idén a világbajnoki címet aki a legtöbbször győz. A kiélezett küzdelemben minden egyes pontocska számíthat. A brazil jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, 15 ponttal a vezető Lewis Hamilton mögött.

“Jelenleg mind a négyünk három versenyt nyert meg, és könnyen lehet, hogy az idény végén több győzelmem lesz, mint másoknak és mégsem én leszek a bajnok. És igaz ez a másik három pilótára is. Tudjuk, hogy a győzelem önmagában nem elég, állandó jó teljesítmény kell egész évben, ami nálunk néha hiányzott. De van még öt versenyünk” – írta blogjában Massa.

A brazil szerint a Török Nagydíjon elért győzelme sokat számít, lendületet, erőt meríthet belőle a hátralévő versenyekre.

“Mindig nagy lökést ad, ha győz az ember. Tudom, hogy a tavalyi törökországi győzelmem után is sokat erősödtem fejben. Most minden erőnket bevetve kell javulnunk, a győzelem pedig még elszántabbá tett, hogy ezt teljesítsem is az utolsó versenyeken.”

“A következő futam előtt egy napot tesztelek Monzában, utána pedig jön a Ferrari hazai versenye ugyanott. Fontos állomás lesz a világbajnoki küzdelemben” – tette hozzá Massa.