Bajok a holland kiscsapatnál

Bajok a holland kiscsapatnál

Egy holland lap értesülései szerint két fél csődeljárást kezdeményezett a Spyker ellen a maastrichti bíróságon. Az egyik peres fél a Zürich nevű biztosító, a másik pedig egy magánszemély, összesen 300 ezer eurót követelnek a holland autógyártótól.

A Sypker alapítója, Victor Muller szerint azonban aggodalomra semmi ok:

“Tárgyalunk a Zürichhel a biztosítási összegről, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ezt oldani valahogy, de azt nem hagyjuk, hogy így gyakoroljanak ránk nyomást. Csődeljárások pedig naponta indulnak.”

A Spykernél a nyilatkozat ellenére nincs minden rendben, a cég már egy ideje azon próbálkozik, hogy leválassza az F1-es projektet az autógyártó részlegről. A Forma-1-es csapat maga is komoly forráshiánnyal dolgozik, felmerült már lehetséges befektetőként a tavalyi tulajdonos, a midlandes Alex Shnaider és a Spyker cég egyik vezetője, Michiel Mol is.

További hír a hollandok háza tájáról, hogy felfüggesztették a főtervezőt, John McQuilliamet. Bár hivatalosan nem erősítik meg, de az ok a teszteken elbukott B-autó lehet. Helyére hamarosan a nemrég kispadra ültetett Red Bullos, Mark Smith érkezhet.