Ahogy azt a résztvevők előre megjósolták, a Forma-1-es világbajnokság 12. futamán a Ferrarinak állt a zászló. Felipe Massa rajt-cél győzelmet aratott a Török Nagydíjon, megismételve tavalyi sikerét. A brazil pilóta pályafutása során ötödik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára, idén ez a harmadik elsősége. Ezzel továbbra is csak a fantasztikus négyes nyert futamot idén, mindannyian hármat-hármat.

Alonsónak szernecséje volt

Alonsónak szernecséje volt

Alonsónak szerencséje volt


Massa győzelmét egyedül csapattársa, Kimi Räikkönen veszélyeztette, aki a rajtnál megelőzte Lewis Hamiltont és végig üldözte a másik Ferrarit.

A Ferrari idei második kettős győzelmét Lewis Hamilton tette igazán naggyá, miután a harmadik helyen autózva jobb első “defektet” kapott 15 körrel a vége előtt. Elképzelhető, hogy ez azért történt, mert már koptatott gumikat kapott a második kerékcserénél, ami nem bírta végig.  

Szerencséjére azonban pont azelőtt vált le a futófelület a gumiról, amikor éppen következett a kerékcseréje és viszonylag közel a bokszhoz, így csak két pozíciót veszített a mclarenes. Sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Ezzel igazán jót tett legnagyobb riválisával, Fernando Alonsóval, aki addig szörnyű versenyt futott. A spanyolt ugyanis mindkét BMW megelőzte a rajtnál, akik mögött rengeteg időt veszített, csak jobb taktikájának köszönheti, hogy végül a bokszban elébük került. Ez nem az ő versenye volt, mázlista. Harmadik helyével öt pontra csökkentette lemaradását a világbajnokságban.

Räikkönen futotta a leggyorsabb kört

Räikkönen futotta a leggyorsabb kört

Räikkönen futotta a leggyorsabb kört


Bár ismét mindkét BMW pontot szerzett, az igazi siker a renault-s Heikki Kovalainené, aki felvette a BMW-k tempóját, hosszabb első etapjának köszönhetően beérte őket és a bokszban bement közéjük, megelőzve Robert Kubicát. Később pedig majdnem elkapta Lewis Hamiltont is.

Csapattársa pontot sem szerzett, viszont Nico Rosberg ismét remekelt, hetedikként zárt.

Érdekes megjegyezni, hogy bár a török pályáról nem győzték elmondani, hogy mennyire lehet előzni, ehhez képest csak hátul kerülgették egymást az ellenfelek, nem volt több helycsere a pályán, mint a Hungaroringen, amit előzésre alkalmatlannak tartanak.

A 2007-es Török Nagydíj végeredménye:

Nyerő Ferrarik, szerencsés McLarenek 4

A futam után mondták:

Felipe Massa:

Szeretem a pályát, nagyon különös hely ez számomra. Az, hogy egymást követő két évben megnyertem a versenyt, igazán fantasztikus. Elrepedt a sisakomon a szellőzőrendszerem, ami turbulenciát okozott és elvesztettem a koncentrációt, ezért letörtem a hibás darabot. Örülök, hogy győztem. Remélem, Monzában megismételhetjük a mai sikerünket.

Kimi Räikkönen:

Napjainkban nagyon nehéz a Forma-1-ben előzni, így verseny már tegnap eldőlt. Egy csapaton belül az marad elöl, aki előbb van a versenyben. A kocsi nagyon jó volt, mindkét kerékgarnitúrával.

Fernando Alonso:

Ami azt illeti, az indulásnál nem minden ment úgy, ahogy terveztük. Nem egy jó érzés, ha az embert ketten is leelőzik az első kanyarban és a hatodik helyre kerül. Nick nagyon jól ment, így követtem őt, vártam a bokszutcára, amikor szerencsémre le tudtam előzni. Aztán csak autóztam és vártam a csodára. Kihasználtam, ami Lewis-zal történt, és megtartottam a harmadik helyet.