A Fernando Alonso és Lewis Hamilton közti végső sorrendet eldöntő csapatutasítás ügye úgy látszik mindenkit megszólalásra ingerel: Jackie Stewart és Bernie Ecclestone után most két korábbi brit világbajnok, Nigel Mansell és Damon Hill is beszállt a vitába.

Mansell, aki már egy korábbi nyilatkozatában túlzottnak nevezte a Hamilton körüli felhajtást, most sem az újonc pártját fogja, a veterán szerint a csapat helyesen cselekedett a monte-carlói futamon:
“Tökéletes volt a stratégiájuk. Alonso a megfelelő tempóban autózott ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet, semmi értelme nem lett volna a versenyezgetésnek, miután már megverték az ellenfeleket. Bármelyik másik csapat is úgyanígy döntött volna ebben a helyzetben.”

Rosszul döntött?

Rosszul döntött?

Rosszul döntött?


Hill másképp gondolja, szerinte Ron Dennis döntése a Forma-1 szellemével ellentétes volt, amikor megakadályozta a pilóták közti versenyt.
“Létezik egy hallgatólagos egyezség a Forma-1 és a rajongók milliói között, akik versenyt szeretnének látni. Ezt az egyezséget szegi meg az, aki a pilótákat arra utasítja, hogy ne küzdjenek egymással” – magyarázta Hill a saját álláspontját.