31,8 millió dollárért (9,7 milliárd forintért) árverezték el a világ egyik legteljesebb Tyrannosaurus rex csontvázát a Christie’s aukciósház New York-i árverésén. Az óriásragadozó maradványainak becsült árát a Christie’s szakértői 6-8 millió dollár (1,8-2,4 milliárd forint) között határozták meg.

Az árverésen a kínált ár kevesebb mint két perc alatt elérte a 9 millió dollárt, majd csaknem negyed óra kellett ahhoz, hogy a három versenyben lévő gyűjtő közül kikerüljön a végső tulajdonos, aki 27,5 millió dollárt kínált a csontvázért. Az ehhez adódó egyéb díjakkal és jutalékokkal lett a teljes ár 31,8 millió dollár.

A 67 millió éves, négy méter magas, 12 méter hosszú példány a Stan nevet kapta. A szakértők szerint életében 7-8 tonnás lehetett, nagyjából 20 évesen pusztult el. Dél-Dakota államban, Buffalo közelében fedezték fel 1987-ben.

A Black Hillsben lévő Geológiai Kutatóközpont munkatársai több mint 30 ezer munkaórát töltöttek a 188 csontból álló váz feltárásával és rekonstruálásával. Stanről a világ tucatnyi múzeuma készíttetett másolatot.

A most eladott példány jóval túlszárnyalta az eddigi rekordtartót: a Sue néven számon tartott másik T-rexet 1997-ben 8,4 millió dollárért vásárolta meg a Sotheby’s aukcióján a chicagói Field Természettudományi Múzeum.

Eddig csupán mintegy 50 T-rex egyed maradványai ismertek, az elsőt 1902-ben fedezték fel.

Forrás: MTI
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: árverés aukció csontváz dinoszaurusz T-rex