Az USA az Apollo- és a Skylab-program után az 1970-es években új, többször használatos űrjárműves projektet indított, melynek eredménye a rakétás kilövést követően a Földre hagyományos repülőgépekhez hasonlóan visszatérni képes Space Shuttle.
A program 1981-től 2011-ig működött, összesen öt űrrepülő épült (Columbia, Challenger, Discovery, Atlantis, Endeavour), melyek együttesen 135 küldetésben vettek részt, számtalan űrbeli kísérlet végrehajtása, a Hubble-űrteleszkóp pályára állítása, majd kijavítása, a Nemzetközi Űrállomás építése és kiszolgálása fűződik a nevükhöz. Emlékezetes, hogy a Challenger és a Columbia küldetés közben semmisült meg, előbbi 1986-ban, a kilövés után nem sokkal, míg az utóbbi 2003-ban, a Földre való visszatérés közben.
Az utolsó fellövés 2011-ben történt, akkor az Atlantis ment az űrbe, ám azóta egyetlen Space Shuttle sem állt kilövési pozícióba.
Ez változik hamarosan, ugyanis az eddig is a California Science Center (Kaliforniai Tudományos Központ) múzeumban őrzött, az űrrepülők közül utolsóként, a többiek tartalék alkatrészeiből felépített, 1992 és 2011 között aktív, 25 küldetést teljesítő Endeavourt újra talpra állítják.
A James Cook 18. századi brit hadihajója után elnevezett, annak egy darabját is szerkezetében hordozó Endeavourt újra összeépítik a jellegzetes, rozsdaszínű üzemanyagtartállyal, valamint a két, két oldalán elhelyezett gyorsítórakétával, hogy aztán 20 emeletnyi (61 m) magasan feszítsen. Ez lesz az első alkalom, amikor bármelyik űrrepülőgép nem NASA-létesítményben áll majd ilyen pozícióban.
Az építkezést az űrkutatási emléknapon, július 20-án kezdik – az 1969-es, első holdra szállás évfordulója –, a tervek szerint az év utolsó napján, december 31-én leplezik majd le a „kiállítási darabot”.
Szerencsések vagyunk, mert az Endeavourt is láthattuk élőben. Olvasd el beszámolónkat róla: