Egy hete nyilvánosak a 2008-as kötelező felelősségbiztosítási tarifák. Úgy tűnik, hogy az átszerződésre megszabott időben egyre többen váltanak biztosítót, a fő mozgatórugó pedig az ár maradt.
Évi 24 000 Ft megtakarítás
A biztositas.hu szakértői 700 000-nél több váltásra számítanak. Adataik szerint az átállók átlagosan 24 000 forinttal kedvezőbb díjjal kötik meg új szerződésüket, a tavalyi 18 500 forintos engedmény helyett. A megtakarítások megugrottak, az átlagdíj pedig esett. Míg 2004-ben 43 500 forintba került a kötelező egy évre, idén már 30 500 forintból kijön.
Az idei kötelezőszezonról egy a multikat és az előretörő egyesületeket is jól ismerő szakértővel beszélgettünk. A tarifatáblázatokból azt látja, hogy az új belépők díjszintje az idei kampányban is csökkent. Tehát több helyen érdemes lehet felmondani a meglévő szerződést és újrakötni ugyanott – tanácsolja.
Kötelező, kétfelől
A kötelező felelősségbiztosítást kétféleképpen lehet megközelíteni. Sokak szerint ez egyfajta adó, ezért a legolcsóbbat kötik. Ha lassan vagy gyengén fizet, mit érdekeljen, úgyis az bajlódik vele, akinek egyébként én okoztam kárt a saját hibámból.
Többe kerül, de szimpatikusabb megközelítés a következő. Ha már valakinek kárt teszek az autójában, akkor legalább ne növeljem az értékcsökkenés, az utánajárás és a kieső autó miatti kárát és bosszúságát. Mivel a kötelezőnél nincs jogviszony a károsult és a kötelező biztosító között, az első megközelítés marad az uralkodó. A kötelező úgysem nekem fizet – mondják sokan.
| Törés egyesületis kötelezővel |
|
Az én autómba nem olyan rég beleszaladt egy majdnem új Meriva. Kötelezőből elég volt a tulajnak a legolcsóbb, a szerviz így hallani sem akart arról, hogy ők egyezkedjenek a biztosító egyesülettel. Az autó kellett, ezért zsebből megelőlegeztem a javítást, amíg korrekt kárfelmérés után és két hónapon belül megjött a pénz. Bizalomgerjesztő helyen megkötött kötelezővel máshogy ment volna az ügyintézés, de a vétkest ez cseppet sem érdekli. Egészen addig, amíg az ő gusztusos Opeljében nem tesz milliós kárt egy egyesületi tag. |
Mi a baj a kicsikkel?
Bajos választani a neves és az olcsó biztosítók között. Egy biztosítótársaság esetében az egyes üzletágak bevételei kompenzálják egymást. Ez a háttérbeli biztonsági plusz azért fontos, mert egy biztosított után akár 1,5 milliárd forintot kell kifizetnie a felelősségbiztosítónak.
Ez a maximális összeg személyi sérüléses baleseteknél, de gondoljunk egy teherautóra, amely belemegy egy hídba. A műtárgyban tesz mondjuk kétszázmilliós kárt, a felüljáróról leesik és meghal 10 munkás, akik után fejenként 5 milliót kell fizetni. Máris 250 milliónál vagyunk egyetlen káreseménnyel, ami csupán a hatoda a keretnek.
A következő oldalon szó lesz arról, ki kivel van érdekközösségben és mi a teendő, ha félünk a károkozó biztosítójától
Veszélyes túlvállalni
Akkor van gond, ha a felduzzadt állomány kárkifizetéseivel túlvállalja magát egy szolgáltató. Ekkor kezd egy biztosító belekötni, amibe csak tud, és próbálja lassítani-nehezíteni a kifizetéseket. Tudunk olyan biztosítóegyesületekről, amelyek egy-másfél évig nem fizettek a károsultnak, a tisztázott helyzet ellenére.
Fontos tudni, hogy egy világcég a törvényi előírásokon felül a nevével is szavatol a kifizetésekért. Nyilván a nagy szereplőknél sem minden papsajt, de a kárügyintézés és a kifizetés nagyságrendekkel gördülékenyebb az egyesületek gyakorlatánál – állítja informátorunk. Nemcsak a nevük és a fenntartandó szervezet miatt drágábbak, hanem a kifizetésekhez képzett jelentősebb tartalék miatt is – teszi hozzá.
Minden drágul, kivéve a kötelezőt
A döntés azért nagyon nehéz, mert melyikünk törhet pálcát a csak az árat néző autós felett? Egyre többe kerül neki a család bérlete, az egészségügyi ellátás, az iskoláztatás. Bérét olvasztja a felpörgő infláció, durvul az összes közüzemi számla és mennek fel az élelmiszerárak. Az autósokat annyi teher sújtja, hogy mindig lesz piacuk az árak letörésével toborzó kötelezős cégeknek.
| 129 milliárdról van szó |
|
A PSZÁF szerint tavaly 3,87 millió járműre élt kötelező felelősségbiztosítás. A biztosítottak összesen 129,3 milliárd forintot utaltak át a szerződésüket kezelő biztosítóknak és biztosító egyesületeknek. A szolgáltatókból idén már 14 verseng a befizetésekért. A biztosítottak 36 százaléka elérte a legkisebb díjú Bonus 10-fokozatot, 28 százalékuk A0 alapdíjas, malusa alig van valakinek. Ha tényleg ilyen kevés a károkozó, nem értjük, miért csak öt zárt nyereséggel az üzletág 12 tavalyi szereplője közül? |
Nem baj, ha drága, csak szállítsd az ügyfelet!
A biztosítós biznisznek lényeges eleme a neves cégek és a márkakereskedések érdekközössége. A nagy biztosítótársaságok arra ösztökélik a márkakereskedéseket, hogy ővelük szerződtessék az autóvásárlókat, ennek fejében a multik nem kifogásolják a magas rezsióradíjakat. A szerviz örömmel javítja a jó helyen biztosított autókat, mert tutira megkapja a pénzt.
Ebben a buliban a biztosítóegyesületek nem vesznek részt. A piac számos szereplője, a magánemberektől a kisebb-nagyobb műhelyekig nem bízik bennük, ezért sokan nem vállalják a javítást utólagos fizetéssel, ha a kötelező egy egyesületnél fut.
Hívjunk rendőrt?
Aki nem bízik a károkozója felelősségbiztosítójában, akkor is hívjon rendőrt, ha nincs személyi sérülés és egyértelmű a felelősség. A rendőr kijön helyszínelni, ami szabálysértési eljárást jelent és a vétkes a végén többet fizethet annál az összegnél, amit a rosszhírű biztosítóval megspórolt.











