Új generációs kompakt modellt is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. – ezt az új karosszériaüzem alapkőletételének ünnepségén jelentették be pénteken, Kecskeméten. A Daimler AG 2018-ig 185 milliárd forintot fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a hazai telephelyen. Az új karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordítanak. A 99 ezer négyzetméter alapterületű új csarnok kialakításakor fontos szempont, hogy a lehető legtöbb természetes fény jusson be, ezért a tetőt így alakítják ki. Emellett a már meglévő üzemekben is fejlesztések történnek, így a présüzemben is, illetve modern robotokat is elhelyeznek a felületkezelési folyamatok kiszolgálására. Az új generációs kompakt járművek összeszerelése során az alkatrészeket már kizárólag az automatizált, önjáró robotok szállítják a logisztikai és árufelvételi zónából.




Az alapkőletét során a szokásoknak megfelelően egy időkapszulát is elhelyeztek, amelybe egy magyar zászló, egy szerencsepénz, egy magyar zászló, az üzem tervrajza és egy kis Mercedes-modell is bekerült. Az egyes tárgyakat az alapkőletételre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét megyei jogú város polgármestere, Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke, és Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője hozták magukkal.
Autót rejtettek a kecskeméti Mercedes-gyár alá
Új Mercedes jön Kecskemétről
A következő generációs kompakt modelljét is Kecskeméten gyártja a Mercedes-Benz, amely 185 milliárdos beruházással bővíti a magyar gyárat – derült ki a mai alapkőletételen, ahol több dolgot is a földbe rejtettek.
7 fotó
