Jelentősen csökkent a kényszerű autóbuszos pótlások, forgalmi zavarok, balesetveszélyes helyzetek száma – közölte a BKK.
2013 óta a BKK és katasztrófavédelem közösen üzemeltetett darus járművével elviszik a szabálytalanul várakozó és a tömegközlekedést akadályozó autókat, a szabálytalanul várakozók ellen eljárás indul. A KRESZ – megállásra, behajtási tilalomra vonatkozó – szabályait megsértő autósok napi rendszerességgel okoznak fennakadásokat egyes közösségi közlekedési járművek menetrend szerinti forgalmában.
Korábban szinte napi rendszerességgel állt le a 17-es villamos forgalma, ahol gyakorlatilag a felére esett vissza a forgalmi akadályok száma: 2012-ben 100 esetben okozott kellemetlenséget szabálytalanul parkoló gépkocsi, míg 2013-ban már csak 48 alkalommal
Szintén csökkenő tendenciát mutat a szabálytalan várakozásokból adódó forgalmi akadályok száma a 83-as, a 15-ös és a 105-ös járatoknál.
A korábban tapasztaltnál lényegesen gyorsabban, akár a bejelentéstől számított 20 perc alatt megszűnik a forgalmi akadály a tömegközlekedés rendjét akadályozó gépkocsi elszállításával. A speciális szolgálat hatására szintén jelentős mértékben javultak a kötöttpályás járműveket pótló autóbuszok időszakos megállóhelyének használati feltételei is.
A BKK – Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága -együttműködés eredménye számokban:
- 1793 alkalommal intézkedtek a szabályokat megszegő gépjárművezetőkkel szemben a FÖRI és a BKK közös szolgálatában tevékenykedő közterület-felügyelő egységek.
- 856 esetben szabtak ki bírságot a járművezető távollétében.
- 432 esetben róttak ki helyszíni bírságot.
- 204 alkalommal szállították el a szabálytalanul várakozó gépkocsikat.
- 151 esetben már a helyszínre érkezett az elszállító kocsi, azonban megjelent a szabálytalanul várakozó jármű vezetője is a helyszínen, és kifizette az elszállítási költség 50%-át, valamint alávetette magát a helyszíni intézkedésnek.
- 78 esetben tettek feljelentést a közterület-felügyelők.
Amikor az akció beindult, mi magunk is elmentünk szabálytalan autókra vadászni. Itt a beszámolónk!



