Sebastian Vettel a sisakfestésének cserélgetése mellett arról is ismert, hogy minden idényben becenevet ad az autóinak. Versenyzett már Juliával, Kate-tel, Kate mocskos hugicájával (Kate’s Dirty Sister), Buja Lizával (Luscious Liz), Kéjes Mandyvel (Randy Mandy) és Perverz Kylie-val (Kinky Kylie), de idén inkább nem akart polgárpukkasztó nevet.

A második címvédést a német Abbeytől várja, az RB8-ast kedvenc zenekara, a Beatles Abbey Road albumáról nevezte el a német. A kétszeres bajnoknak most is volt botrányosabb ötlete, de végül nem vállalta be, bár jelzőt még így is ragaszthat az Abbeyhez.

“Egyelőre még nincs hozzá, majd meglátom, hogy viselkedik!” – mondta Melbourne-ben. “Először mondjuk arra gondoltam, hogy nevezhetnénk hétköznapi asszonynak (Everybody’s Wife), de elvetettük, mert nem akartunk magyarázkodni. Valaki egyébként azzal indokolta volna, hogy nem túl szép, elég csőrös, szóval ráférne egy orrplasztika, de azért úgy robog, mint egy vonat!”

A viccelődésen kívül természetesen komoly kihívás is foglalkoztatja Vettelt: minden idők legfiatalabb kétszeres bajnokaként vág neki a 2012-es idénynek, hogy sorozatban harmadszor is megszerezze a címet.

“A célom mindig is a bajnokság megnyerése volt, ezért nagy megkönnyebbülést jelentett az első, mert bizonyítottam, hogy képes vagyok rá és ezt már nem veheti el tőlem senki. Nagy megkönnyebbülés, de nem jelenti azt, hogy utána már nem is izgat, mi lesz. Pont ellenkezőleg: az ember tudja, hogy újra, nulláról indul megint minden és természetesen megint szeretne nyerni. Semmi sem változott, ma is éhes vagyok a sikerre és most is bánt, ha valaki legyőz.”

“Persze mindenki legyőznek egyszer, a lényeg, hogy utána hogyan tud visszatérni. Nincs gond a vereséggel, sok a futam, a végén az érdemli a címet, aki hosszú távon a legegyenletesebben teljesít.”

A 24 éves pilóta szerint húzós évre készülhet, szoros lesz a verseny, de épp ez adja az izgalmat:

“Éretlenség lenne azt hinni, hogy nem lesz semmi gond. Eleget láttam már ahhoz, hogy tudjam, nem mindig nekünk kedvez a szerencse. Tavaly jó évünk volt, de voltak versenyek, amikor jobban is alakulhatott volna. Pont, mint az életben. Sosem tudhatjuk, mi jön, és igazából nagyon unalmas is lenne, ha tudnánk. Szerintem az emberek fele itt se lenne, ha előre tudnánk az eredményt. De ez benne a jó, és különösen idén, amikor tényleg nem tudjuk, ki hol áll, úgy tűnik, hogy a csapatok nagyon közel vannak egymáshoz, lehet pár meglepetés. Pár nap és meglátjuk!”


Bár az utolsó tesztnapon Vettel  sebességváltó hibája miatt alig vezetett, nem sokat dolgozott a Melbourne-re szánt csomaggal, azért nem aggódik a megbízhatóság miatt.

“Jó lett volna többet menni az utolsó napon, de azért így sem katasztrofális a megbízhatóság, a látszat csal. Ne feledjük, új autóról van szó, amikor a teszten valami gond van, a számok nem stimmelnek, akkor elővigyázatosságból inkább leállunk, megnézzük, ez pedig időbe telik. Megtaláltuk a megoldást a gondokra, de egy nap alatt nem lehet mindent javítani”

“De készen állunk a hétvégére, meglátjuk, mi lesz. Ahogy mindig, az autókat a határokig tervezzük, igyekszünk még egy kicsit kifacsarni belőlük. Ilyen az F1 – az autók a határokat feszegetik, ezért néha elromlanak.”