Az F1-ben 2002-ben bemutatkozott Mark Webber már 2009 előtt fontolgatta a visszavonulást, de a Red Bull élcsapattá válása és az sorjázó sikerek miatt természetesen meggondolta magát.
A 34 éves ausztrál egy-egy évre köt csak szerződést a csapattal, korábban úgy látszott, hogy az idei lesz az utolsó idénye, de nemrég a csapatfőnök, Christian Horner, most pedig maga Webber is felvetette, hogy maradhat még pár szezonig – maradjon azonban akármeddig, a veterán úgy látja, hogy mindenképp a Milton Keynes-i alakulat lesz az utolsó F1-es munkaadója.
“Így gondolom, igen. Szeretném még folytatni az élen való versenyzést – mindenki így van ezzel -, szeretnék még együtt lenni ezekkel a tökfejekkel hétről hétre. Nagyszerű élmény ellenük versenyezni. Persze néha elkapja az embert az ideg. De egy srác sincs a bokszutcában, aki ne lenne néha így. Ha mást mondanak, hazudnak” – magyarázta sajátos stílusában Webber az Autosportnak.
“Ezért érdemes reggelente felkelni, minden versenyző ezt éli meg, ezt élvezi” – tette hozzá.
Bár Webbernek nem volt ép zökkenőmentes a kapcsolata a Red Bull-lal tavaly, úgy látja, hogy ez nem akadálya a további közös munkának.
“Persze volt néhány összezörrenés a csapaton belül, de az, hogy tavaly a két pilóta úgy teljesített, ahogy, egészen egyedi helyzet volt, elvileg az egyikünknek nem kellett volna odáig (a bajnoki cím közelébe) jutnia. Remélem, hogy ezután is a Red Bull-lal dolgozhatok. Jól tudják, hogy ha csinálok valamit, azt mindig a legjobb képességeim szerint végzem, tudják, hogy ez ezután is így lesz.”
Bár Webber a Red Bull-os maradásról beszél, nem titkolja, hogy Sebastian Vettelhez hasonlóan őt is érdekelné a váltás, már ha egy bizonyos csapat tenne neki ajánlatot…
“Mindig is vonzó lenne azt a vörös autót vezetni” – utalt a Ferrarira az ausztrál, akit tavaly már hírbe hoztak egyszer az olasz csapattal.
