4 fotó
Az utóbbi három évben a Scirocco GT24-gyel indult a nürburgringi 24 órás versenyen a Volkswagen. Utoljára 2007-ben kapott szerepet a Golf a megbízhatósági próbán, idén azzal érdemelte ki, hogy a GTI 35. évfordulóját ünnepli.

Ennek megfelelően a GTI-re építkezik a Golf24 névre keresztelt versenymodell, amelynek motorját igazi szörnyetegre cserélték. Az Audi TT RS-ből és RS3-ból ismert, 2,5 literes, öthengeres turbót pakolták a géptető alá, 440 lóerős teljesítménnyel.

540 Nm-es nyomaték társul a dermesztő erőhöz, a versenyautó állandó összkerékhajtást kapott. Váltója hatfokozatú szekvenciális.

Az első tesztkilométereket portugál és olasz pályákon tette meg a Golf24, fejlesztése még nem fejeződött be. A júniusi versenyig folyamatosan finomítgatnak rajta a mérnökök.