
Mivel az ilyen csapatutasítások a Ferrari 2002-es Osztrák Nagydíjon előadott otromba koreográfiája óta szigorúan tilosak, a versenybírók rögtön a futam után 100 ezer dollárra büntették a csapatot, az ügyet pedig további tárgyalásra az FIA legfelsőbb fóruma, a Motorsport Világtanács elé utalták további tárgyalásra.
A tárgyalást szeptember 8-ára, azaz jövő szerdára tűzték ki, Párizsban ekkor döntenek az esetről. A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, a csapatigazgató, Massimo Rivola és az őket kísérő jogászok mellett az FIA a két pilótát, Alonsót és Massát is Világtanács elé idézte, írja a spanyol AS. A lap szerint a versenyzők személyes megjelenés mellett választhatják a videokonferenciás meghallgatást is.
Míg egyesek szerint a Ferrari valójában semmi elítélendőt nem tett Hockenheimben, sokkal inkább a szabály rossz, mások szívesen látnák, ha büntetésként a csapatot és a pilótákat is megfosztanák a németországi futamon szerzett pontjaiktól.
A Ferrarinál az elmúlt időszakban nem kívánták kommentálni az ügyet, Domenicali Spában annyit mondott, hogy bízik benne, hogy az FIA “megérti majd” az álláspontjukat, míg Alonso arra a kérdésre, hogy tart-e a pontok elvételétől, azt mondta, hogy nem hiszi, hogy ez lesz a vége, ők “nyugodtak.”