Hamarosan újra feltűnhet egy legendás autónév, a De Tomaso. Az olasz mágnás Gian Mario Rossignolo megvásárolta a márkát. Rossignolo vállalkozó, aki olyan cégek vezetésében szerepelt, mint a FIAT, az SKF vagy a Telecom Italia.
A De Tomasót 1959-ben alapította az argentin Alejandro De Tomaso, cégét Modenában, nem messze korábbi munkahelye, a Maserati közelében hozta létre. Az igazi ismertséget a Giugiaróval 1966-ban közösen létrehozott Mangusta hozta meg a gyárnak, de a legtöbben a Panterát ismerik, amely1970 és 1991 között készült.
A gyár 1970-ben még a Forma-1-ben is szerepelt. Egy időben a Ford volt a márka többségi tulajdonosa, majd a Fiat is beszállt. Saját autói mellett bérgyártással is foglalkozott, így például a Daihatsu Charade japán piacra szánt sportváltozatát is itt készítették. Az utolsó De Tomaso az 1993-ban piacra került Guará volt. A középmotoros sportkocsi kupé és roadster változatban is készült 4,6 literes V8-as motorja izgalmas menetteljesítményt kínált.
A gyár azonban hosszú ideje vergődött, De Tomaso 2003-as halála után véglegessé váltak a pénzügyi problémák. Most talán megmenekülhet.
A dúsgazdag olasz befektető nemcsak a nevet vásárolta meg, de a Pininfarina egyik üzemét is. Itt készülhetnek a jövőben az autók, míg a márka ismertségét a De Tomaso név adja. A gyár képes évi 8000 alumíniumkarosszéria előállítására. Persze erre valószínűleg nem lesz szükség, hiszen ez már a Ferrari szintje lenne.
Rossignolo nem egy autóban gondolkodik, terviben három jármű szerepel. Az új éra első járművei egy luxusszedán, egy kupé, illetve egy szabadidő-autó lehetnek. Az elképzelés szerint nem feltétlenül gurgulázó V8-as vagy kifinomult V12-es motort alkalmaznának, de egyes változatok elektromos autóként kerülhetnek piacra. 2011-re a Genfi Autószalonra már bemutatót terveznek.
Ha további képeket nézegetne a De Tomaso modelljeiről KATT IDE, videóért görgessen lejjebb!
Videón a Pantera:





