“Nagyon kemény nap volt a mai és az egész hétvége is. Óriási meglepetés az eredmény, azt sem hittem, hogy pontot szerezhetek majd. A csapat nagyszerű stratégiát dolgozott ki, de végig pengeélen táncoltam. De jó volt az autó és én is jól éreztem magam. Lenne még fejleszteni való, de a tizennyolcadikról a harmadik helyre jutni nem semmi. A csapat nagyszerű volt, hálás vagyok nekik. Keményen csatáztam Rubensszel, és persze gratulálok Jensonnak” – nyilatkozta Hamilton.
A McLaren a Brazil Nagydíjon megelőzte a Ferrarit a konstruktőri küzdelemben, Hamilton ennek is örült: “A főnökök nagyon hajtottak, hogy elérjük ezt. Ma elégedettek lehetnek. Nagyon kellett ez!”





