A rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek az ügyet.
Egy 45 éves férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak korábban büntető eljárást.
Az eset még 2025. augusztus 15-én délben történt, amikor Salgótarjánban, a Nagymező úton haladt egy személyautó Vizslás irányából. A sofőr egy jobbkanyarban áttért a másik sávba, majd egy szemből érkező gépkocsinak ütközött, amely felborult, a vezetője pedig megsérült. A baleset okozója hátra hagyta mozgásképtelen autóját, és futva menekült el, nem nyújtott segítséget a sérült személynek.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti vizsgálója az adatok és a kamerafelvételek alapján beazonosította azt a férfit, aki nem a saját autójával, hanem az ismerősének személyautójával okozta a balesetet.
A rendőrök a salgótarjáni férfit az otthonában fogták el, majd előállították a kapitányságra. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi a baleset előtt alkoholt és kábítószert fogyasztott, ráadásul korábban eltiltották a járművezetéstől. Ennek ellenére – több kamera felvétele is bizonyítja – rendszeresen autóba ült.
A férfi több bűncselekmény miatt áll bíróság elé. A segítségnyújtás elmulasztása akár két év börtönnel járhat, a bódult állapotban történő vezetés és az eltiltás hatálya alatti autózás pedig külön tételekként szerepelnek a Btk.-ban. Ehhez jön a kábítószer birtoklása, ami akár több év szabadságvesztést is jelenthet, így halmazatban biztosan többéves büntetés várhat rá.


