



Az építési engedélyekre vonatkozó előírásokat megszegve, törvénysértő módon helyezték ki Budapesten a parkolójegy-kiadó automaták (parkolóórák) túlnyomó többségét – áll az Emberibb Parkolásért Mozgalom legújabb közleményében.
A civil szervezet megállapítását fényképekkel illusztrálva több fővárosi kerület jegyzőjét értesítette a törvénytelenségekről. A jegyzők most már nem tehetnek mást: a tudomásukra jutott szabálytalanságot kötelesek kivizsgálni.A mozgalom szerint – mivel az automaták sértik az építési szabályokat -, azokat a többi közterületen szabálytalanul elhelyezett tárgyhoz hasonlóan le kell bontatni.
Természetesen rendes sajtómunkások lévén rendesen utánanéztünk, mi az alapja az EPM akciójának. Az alap a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (barátainak csak OTÉK), mely szerint a falaktól másfél méteren belülre a járdán nem helyezhető el építmény, köztárgy, berendezés.
A vonatkozó passzus:
Közterületen, közterület alatt és közterület fölött építményt, építményrészt elhelyezni, kialakítani csak a helyi építési szabályzat alapján, valamint a 35. § (8) bekezdése és (9) bekezdése b) pontja, továbbá a 40. § előírásai szerint lehet.
(2) A járdán építmény, köztárgy, berendezés csak abban az esetben állhat, ha
a) az a járda előírt legkisebb hasznos szélességét (gyalogossáv) – más hatósági előírás hiányában 0,75 m többszöröse, de legalább 1,50 m – nem csökkenti,
b) a rendeltetésszerű használata a gyalogosok közlekedését nem zavarja, biztonságát nem veszélyezteti,
c) a járművezetők kilátását nem gátolja, a közúti forgalmi jelzések felismerését nem akadályozza, a közút forgalmát nem veszélyezteti,
d) a közművek elhelyezését, üzemeltetését, karbantartását nem akadályozza (2. ábra).
(3) A járdán építmények, köztárgyak, berendezések, korlátok csak az előírt szélességű gyalogossáv és az úttest felöli biztonsági sáv közötti berendezési sávban állhatnak. Növényzet a gyalogossáv és a telekhatár közötti területen is telepíthető. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyektől a forgalom haladási irányával ellenkező irányban, továbbá a gyalogos-átkelőhely nélküli forgalmi csomópontban az úttest szegélyének sarokpontjától mért 50 m-en belüli részén 0,50 m-nél magasabb építmény, kilátást zavaró köztárgy, berendezés és növényzet nem állhat.
Aki nem hiszi, járjon utána. A jegyzők mindenesetre most kötelesek utánajárni. Hogy le is kell-e majd szerelni sok-sk parkolóautomatát – meglátjuk.