“Újra kitört a magyar vihar!” Ennyi állt abban az sms-ben, amelyben a Renault egyik magyar igazgatójának a franciák megköszönték a hozzájárulást a sikerhez. A gratuláció a WSR (World Series by Renault) elmúlt hétvégén tartott hazai futamához kapcsolódik.
Nem a Thaliások fizetik
A WSR részben autósport, részben népünnepély, részben családi esemény, részben egy alkalom, amikor a Renault a termékeit, de főleg a márkát közelebb hozhatja az emberekhez. A gyár ügyel rá, hogy a költségeket a párizsi központ állja.
Egy rosszindulatú vásárlónak így nem lehet az az érzése, hogy a Thaliájára nehezen összekuporgatott forintjaiból gokartozik, körhintázik vagy dodzsemezik más gyermeke, esetleg repked fülig érő szájjal az ugrálóvárban. A jó megoldás különben is az, ha eljön boldog-boldogtalan, a rendezvény és benne minden program ingyenes.
Nézőcsúcs: közel 130 ezer ember
Hivatalos adatokat a látogatók és a parkoló autók számáról a Hungaroring csak a szervezőknek ad ki, de az összeredmény nyilvános.
A harmadik WSR-parádén megint látogatottsági rekord született, a hétvégén teljes nézőszámként közel 130 ezer embert dobott ki a beléptetőrendszer a tavalyi 125 ezer helyett.
A Forma-1-en kívül a csak a WSR töltötte meg látogatókkal a ringet, mert a látványos kamionversenyek régen kivesztek a mogyoródi pályáról.
Idén kiadónk is jelen volt az eseményen a Figyelőnettel és a Sanomához tartozó autós lapokkal. Az új szerkesztőség által készített Autó2 szervezte be a pomponos lányokat, akik a rajtrácson és a boxutcában is feldobták a hangulatot.
A vezess sátrához sok embert vonzott a fotózkodási lehetőség a versenyzőoverallos pilóta és a pomponos lány képével. Az SMS-ben játszók közül valaki egy navigációs berendezést nyert a mai sorsoláson, gratulálunk neki!
Ragnotti: nem felejt
A leglátványosabb attrakciót Jean Ragnotti mutatta be. A neves ralipilótát igazi állatnak neveznénk, ha nem tisztelnék eredményeit és 64 évét.
Mindenesetre szem nem maradt szárazon, ahogy a Renault 5 Maxi Turbo mind a 350 lóerejét ráeresztette a szerencsétlen hátsó kerekekre és a célegyenesben pörögve, végig füstöltetve gyönyörködtette a magunkfajta autóbuzit.
Mi az az Estafette?
Ragnotti akrobatikája mellett sokan örültek a gyári történeti gyűjteményből felvonuló autóknak is, amelyek közül rendőrautóként az Estafette furgon is nagy sikert aratott. Itt volt a Renault válasza a Citroën Kacsára, az R4, amely olcsó, de praktikus és vidám autócskaként máig aktuális.
A formatervezés iránt érdeklődőket várta a designnak szentelt sátor, ahol a tavalyi Genfi Autószalonon látott tanulmányautót állították ki. Azért ezt, mert jól látni rajta, milyen közel áll az utcai Mégane Coupéhoz.
Versenyláz
A Mégane Coupét verseny közben is láthatta a közönség, persze az épített, hátsókerék-hajtású és 330 lóerős pályaautónak az optikán kívül semmi az utcaihoz.
A formaautók mezőnyében Formula Renault 2.0 pilótái és gépei az olasz bajnokság illetve az Európa-kupa keretében is megmérkőztek.
A márkakupák közül a szlovén Clio-kupa futamát is látta a közönség.
A csúcskategóriát a Formula Renault 3.5 együlésesei képviselik, fejlett aerodinamikai jellemzőkkel és 425 lóerős motorral. Ebben a sorozatban is készült Forma-1-es karrierjére Robert Kubica és Sebastian Vettel.
A Forma-1-ben ez nem fordulhatna elő, de innen haza lehetett vinni a gumikat verseny után, amivel sokan éltek is. Egy üveglappal asztallá fejlesztve szép emlék a WSR-ről, amely minden bizonnyal jövőre is visszatér a Hungaroringre.














