A korábban már meglesett tanulmányból készült első igazi autót nézegetve rögtön az a kérdés kezd el kínozni, hogy ugyan, ez miért Ötös? Ugyanis a Gran Turismo elképesztően nagy, ami nem csoda, hiszen a
Rokonok
=">Ugyanis a BMW szerint a Gran Turismo egy teljesen új kategória. Vagy inkább ismét egy olyan kísérlet, amely igyekszik minden típus előnyét egyetlen járgányba összegyúrni. A GT alacsonyabb az X6-osnál, nem kell bele felmászni, de mégis magasabb az Ötös sorozatnál, így a benne ülők jobban rálátnak a forgalom többi résztvevőjére.
A képre kattintva a gyári fotókban gyönyörködhetnek
Októberig várni kell rá
Kezdetben csupán háromféle motor lesz a később bővülő listán, egy dízel – 530d -, és kétféle benzines. Utóbbiak közül az 535i igazi újdonság, hiszen ebbe a motorban a bajorok minden tudásukat beletették. Így a turbófeltöltő, a közvetlen benzinbefecskendezés, illetve a Valvetronic szelepvezérlés egyaránt megtalálható a 306 lóerős soros hathengeres motorban. A 550i csúcsmotorja V8-as, és 407 lóerőnyi teljesítményt szabadít a kerekekre. Természetesen mindegyik motor teljesíti az Euro5-ös normákat.
Plusz fokozat
Az utastérről azonnal lerí, – ha a motorválaszték és a méret még hagyott bennünk némi kétséget -, hogy a Gran Turismóval még a BMW vásárlók közül is a gazdagabb pénztárcájúakat célozza meg a gyár.
Itt még nincs vége a cikknek, a második oldalra is hagytunk olvasnivalót. Sőt, néznivalónak még videót is rejtettünk oda. Katt!
A helykínálat pazar, még a második üléssorban is pöffeszkedve autózhatnak az utasok. Igazán kényelmeseknek négyüléses kivitelt is gyártanak, itt a széles könyöklő garantálja a személyes tér biztonságát.
Bekamerázva
Képeikből a középkonzolon olyan látvány tárul a vezető szeme elé, mintha valaki fentről a gangról figyelné a kocsit parkolás közben. Így nem kerülheti el a vezető figyelmét a sunyin megbújó virágágyás, vagy más nehezen kiszúrható akadály sem.
Kíváncsian várjuk, mit szólnak majd a vásárlók a kilapított X6-oshoz, amely a Hetes sorozat helykínálatával bír. Az előzetes felmérések szerint van igény rá. Hamarosan majd az is kiderül, mennyire.










