



A Monacói Nagydíj utolsó szabadedzése nagyon izgalmas időmérőt ígér, ugyanis ennél szorosabb már nem is lehetne szinte az eredmény. A késő délelőtti gyakorláson sorra lkökdösték le egymást a pilóták az élről, a forgalom is állandó volt a pályán.
Érdemes kiemelni,hogy a látottak alapján a Ferrari és a McLaren is egyértelműen magára talált itt Monacóban,mindkét csapat az élen küzd, és a győzelemre is esélyes. A ma délelőtti eredmények alapján lehetetlen megmondani, hogy kié lehet a pole néhány óra múlva, hiszen az első hetet – Alonso, Button, Kovalainen, Barrichello, Massa, Räikkönen és Hamitlon – alig több mint kéttized fogta össze – ez a különbség pedig még az első és második hely között sem lenne túl nagy.
A mezőny végén álló két csapat kellemetlenül érezheti magát: a gödörből három-négy futam óta kimászni nem tudó BMW mellé Monacóban a Toyota is végleg megérkezett, a két gyári alakulat az utolsó helyeken osztozkodhat.
Az edzésen néhány feltartáson, sikánlevágáson és Giancarlo Fisichella egyetlen pördülésén kívül említésre méltó incidens nem történt.
Az időmérő edzés 14 órakor kezdődik.
| Közvetítsd te a hétvégi futamot! |
| Jobban tudod, mint Palikék? Egyedül nézed az F1-et, de jó lenne megbeszélni valakivel az eseményeket? Nem vagy biztos benne, hogy jól láttál-e valamit? Másokkal együtt szeretnél spekulálni a stratégiákon?
Kommentáld a Vezessen élőben a holnapi futamot! |
Monacói Nagydíj, 3. szabadedzés, 2009.05.23.
- Név
- Csapat
- Idő
- Kör
- 1.
- Fernando Alonso
- Renault
- 1:15.164
- 24
- 2.
- Jenson Button
- Brawn-Mercedes
- 1:15.233
- 29
- 3.
- Heikki Kovalainen
- McLaren-Mercedes
- 1:15.278
- 24
- 4.
- Rubens Barrichello
- Brawn-Mercedes
- 1:15.286
- 26
- 5.
- Felipe Massa
- Ferrari
- 1:15.293
- 23
- 6.
- Kimi Räikkönen
- Ferrari
- 1:15.382
- 25
- 7.
- Lewis Hamilton
- McLaren-Mercedes
- 1:15.389
- 23
- 8.
- Sebastian Vettel
- Red Bull-Renault
- 1:15.722
- 23
- 9.
- Nico Rosberg
- Williams-Toyota
- 1:15.758
- 23
- 10.
- Mark Webber
- Red Bull-Renault
- 1:15.985
- 24
- 11.
- Kazuki Nakajima
- Williams-Toyota
- 1:16.103
- 22
- 12.
- Adrian Sutil
- Force India-Mercedes
- 1:16.228
- 20
- 13.
- Sebastien Bourdais
- Toro Rosso-Ferrari
- 1:16.301
- 23
- 14.
- Giancarlo Fisichella
- Force India-Mercedes
- 1:16.317
- 29
- 15.
- Nelson A. Piquet
- Renault
- 1:16.382
- 27
- 16.
- Sebastien Buemi
- Toro Rosso-Ferrari
- 1:16.432
- 22
- 17.
- Timo Glock
- Toyota
- 1:16.527
- 29
- 18.
- Robert Kubica
- BMW Sauber
- 1:16.599
- 26
- 19.
- Nick Heidfeld
- BMW Sauber
- 1:16.661
- 22
- 20.
- Jarno Trulli
- Toyota
- 1:16.810
- 26