Korábban is hallottunk már róla, hogy egy nyitható tetős modellel bővítené a kínálatát a Renault. Az autó tesztelése már javában folyik, így számos képfotó is rendelkezésre áll, de a francia gyár vezetői sem titkolják már.


“Dolgozunk egy kis kabrión 2010-re” – mondta Yves-Eric Morel a Renault kis autókért felelős alelnöke. A szakember hozzátette, hogy egy olyan modellről lesz szó, amely alkalmas arra, hogy építse a márka imázsát. “Valami különlegeset akarunk létrehozni. Az autónak saját, egyedi megjelenése lesz, és nem a Twingo nyitható tetős kivitele.”

Vagyis nem valószínű, hogy hasonló karosszériaelemekkel találkoznánk a két autón, a padlólemez, a motorok, a hajtás azonban azonosak. A kiszivárgott hírek szerint az autó, amely sokkal inkább targa, mint hagyományos kabrió, nem vászontetőt, hanem merevtetőt kap.  

Érkezik a kis Renault kabrió 7


Az olcsóbb változatoknál ez egy szimpla műanyagtető, amit kézzel kell levenni és a csomagtartóba tenni, míg a komolyabbaknál motor forgatja hátra. Az elsőkerék-hajtású Twingo CC alapmotorja a 100 lovas 1,2-es turbó lehet, de a Twingo RS  1,6-os 133 lóerős motorját is bevetik.

Miután az autót jövő tavasszal kezdik forgalmazni, minden valószínűség szerint ősszel a Frankfurti Autószalonon leplezik majd le. Ellenfelei, a Peugeot 207CC, az Opel Tigra TwinTop  és a Nissan Micra C+C stb. lehetnek.