



Radnóti Ákos a szervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy tavaly kísérleti jelleggel bevezették a kamionok előzési tilalmát az M1-es és az M3-as autópálya Budapesthez közeli szakaszán. Ám azóta nem hallott sokat az ügyről.
A Fidelitas győri elnöke levélben fordult Molnár Csaba közlekedési miniszterhez, amelyben tájékoztatást kért a baleseti statisztikák alakulásáról az érintett pályaszakaszokon, illetve, hogy tervezik-e további autópálya-szakaszokon a korlátozás alkalmazását.
Radnóti Ákos azt javasolja, amennyiben a kezdeményezés sikeres, úgy terjesszék ki a tiltást az M1-es autópálya más szakaszaira és más autópályákra is a gépjárművel közlekedők védelme érdekében.
Egyúttal a közlekedési tárca vezetőjének intézkedését kérte a politikus azért, hogy minél több rendőr teljesítsen szolgálatot az autópályákon a közlekedési balesetek elkerülése érdekében.
Mi már sejtjük a választ, hiszen egy korábbi hírünkben beszámoltunk róla, hogy a Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumnak is tetszik az ötlet, így máshol is alkalmaznák, várhatóan elsőként az M5-ösön.
