Ahány pilóta és szakember, annyi álláspont van arról, hogy ez valóban így is lesz-e, de az elmúlt két hétben Bahreinben teszteléssel töltött idő után a BMW-s Nick Heidfeld úgy érzi, hogy sikerült elérni a célt:
“Míg Valenciában (január közepén) csak egyedül teszteltünk, ezen a héten végre alkalmam volt közelről követni egy másik autót. Az a benyomásom, hogy az új aerodinamikai csomagnak köszönhetően könnyebb lesz felzárkózni az elöl haladóhoz, így pedig az előzés is egyértelműen könnyebb lesz. Remélem, hogy ez a sejtésem beigazolódik a következő néhány hétben” – írta honlapján a német pilóta.




