Sennával a brazil olajcég, a Petrobras, és az Embratel telekomcég is a csapathoz kerül, és a Honda is támogatja még egy ideig a brackley-ieket, ugyanis még így is olcsóbban jön ki, mintha fel kellene oszlatnia az egész alakulatot, így összesen körülbelül 30 millió eurójuk lehet, ami az első négy futamra elég, írja a Guardian.
A lehetséges motorszállító a Mercedes lehet, de a német gyártó szeretne biztosítékot kapni, hogy a Brackley-ben valóban ki tudják fizetni az erőforrásokért a kért 8 millió eurót, emellett azt is fontosnak tartják, hogy az újjászülető csapatnak “nem lesz olyan szponzora vagy új imázsa, amely árthat a Mercedesnek” – áll a Guardian cikkében.
A pletykák szerint az F1 ura, Bernie Ecclestone is segíti a csapat túlélését, tőkével, kölcsönnel esetleg az év végén szétosztott pénzből folyósított előleggel.
“Erről inkább nem nyilatkozom semmit, de mindent megteszünk, hogy a csapat működjön” – mondta Ecclestone a The Timesnak, hozzátéve, hogy lehet, hogy az Európai Bizottságnak nem tetszene, ha a sport kereskedelmi jogainak birtokosaként az egyik csapatban is lenne érdekeltsége, így talán inkább hitelről lehetne szó.
Brackley-ből egyelőre csak annyit nyilatkoznak, hogy egy darabig még nem nyilatkoznak.




