17 fotó
Éhen halunk az autónk miatt 6 Bírálta a bioüzemanyagok előállításával kapcsolatos nyugati terveket a brit Oxfam jótékonysági szervezet, mondván: a bioüzemanyagok okolhatók azért, hogy 30 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Ennek nyomán világszerte 30 millió ember helyzete kilátástalan.

Az Oxfam elemzése rámutat, hogy a gazdag országok növekvő üzemanyagéhségük kielégítésére egyre több bioüzemanyagot állítanak elő, s ez felfelé hajtja az élelmiszerek árát, miután a gabonakészletek történelmi mélyponton vannak. A bioüzemanyagok előállítása mezőgazdasági területeket vesz el, de csökkenti azokat a földterületeket is, amelyek szerepet játszanak a levegőbe bocsátott széndioxid elnyelésében.

A nemzetközi szervezet ezért sürgeti, hogy a fejlett országok szüntessék meg a bioüzemanyagok előállításnak támogatását és csökkentsék az importvámokat. Az Európai Uniót pedig felszólítják, hogy vesse el azt a tervet, amelynek értelmében 2020-ban az üzemanyagok 10 százalékának kell megújuló energiaforrásból származnia. Mindez ugyanis tovább ronthatja a helyzetet.

Az Oxfam elemzői szerint a tehetős országok tavaly 15 milliárd dollárt költöttek a termelés támogatására, miközben akadályokat gördítettek az élelmiszerellátást kevésbé veszélyeztető olcsó, brazíliai etanol bevitelének útjába.

Forrás: MTI