Március végén robbant a botrány, amelyben a News of the World brit bulvárlap olyan videóból közölt részletet, amely az FIA elnökét, Max Mosley-t öt prostituálttal egy szado-mazo orgián örökíti meg, a lap szerint szerepjáték náci elemeket is tartalmazott.
Azóta kiderült, hogy a videó valódi, Mosley lemondása is állandó téma – erről június 3-án dönt majd a szervezet közgyűlése -, sőt azt is megtudhattuk, hogy a botrányt egy alapos nyomozás előzte meg, amely után az elnök már nyomoztat. Az is érdekes kérdés, hogy kinek állt érdekében a dolog, erről is hallottunk mostanában.
Kevesebb szó esett a legsúlyosabb elemről, az orgia állítólagos náci jellegéről. Mosley ezt természetesen kezdettől fogva cáfolta, de az FIA-nál ennyivel nem elégszenek meg.
A szervezet néhány magas rangú vezetője egy neves jogászt, a “királynő jogtanácsosa” címmel is büszkélkedő, és a Motorsport Világtanácsban már korábban is bíráskodó Anthony Scrivenert kérte fel, hogy a legalaposabban elemezze a rendelkezésre álló anyagokat, hogy a Mosley-t ért náci vádak megállják-e a helyüket. A vizsgálat eredményét az FIA még a június 3-i közgyűlés előttre várja.
A hírek szerint maga Mosley is üdvözölte a szakértő bevonását.




