A Weigl 13 millió dollárral szállna be az üzletbe, ez pedig elég lehetne a szezon végéig tartó túléléshez, a teljes bevásárlás viszont kizárt.
Sajnos nagyon úgy tűnik azonban, hogy nem lesz semmi a dologból, ugyanis a Honda végképp levette a kezét a Super Aguriról, a Spanyol Nagydíj volt az utolsó alkalom, amikor támogatták a csapatot. Legalábbis ezt írja a Sankei Shimbun című japán napilap, amely egy Honda-vezetőt is idéz, miszerint “nem nyújtunk további segítséget versenyről versenyre”.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem éri meg valakinek megvenni az egész Aguri csapatot úgy, ahogy van, de nem szabad elfeledni, hogy 2010-től már minden csapatnak saját konstrukcióval kell indulnia, a sereghajtónak pedig nincs ehhez megfelelő háttere. Sőt a hírek szerint a Super Aguri 60 millió dollárral tartozik a Hondának, a leafieldi központot csak bérlik, de még a szállítókamionjaik is egy másik cég birtokában vannak.
Van egyéb jel is, amely a vég bekövetkeztére utal: a csapat versenyzője, Anthony Davidson tegnap vezethetetlen tákolmánynak nevezte az autót, az pedig nagyon ritka eset, hogy egy pilóta ilyet mondjon a csapatára. Az angol valószínűleg már tudja, hogy nincs tovább, ezért nem lesz következménye a szavainak.




