“Nagyon úgy látszik, igen” -válaszolt arra kérdésre Hamilton, hogy BMW élcsapat -e, majd így folytatta: ” Itt vagyok én, Kimi [Räikkönen], és [Nick] Heidfeld, nagyon szorosan állunk. És ugyanígy a konstruktőri bajnokságban is. A BMW nagyot lépett előre, és nagyon közel kerültek, legalábbis hozzánk. Persze mi is fejlődünk tovább egész évben” – magyarázta a mclarenes.
Hamilton szerint a háromszereplős bajnokság a stratégiákra is hatással lesz majd.
“Nem mondanám, hogy nehezebb lesz, de nyilván a BMW-k tempóját is számításba kell vennünk, amivel tavaly még nem nagyon kellett foglalkoznunk, mert a Ferrari volt csak a célkeresztben. Most már arra is kell figyelnünk, hogy ők milyen stratégiát alkalmaznak, nehogy elénk ugorjanak, mert idén nagyon szoros a mezőny. Igazán izgalmas, nagy kihívás mindenkinek.”
Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen nincs igazán meglepve, azt mondja, hogy szerinte már a téli teszteken látszott, hogy a bajorok előrelépnek 2008-ban.
“Mindig is azt mondtam, hogy senkit sem szabad leírni, mindenkire ugyanúgy kell figyelni, és különösen igaz ez a BMW-re. Már a télen is erősek voltak, akik odafigyeltek az eredményekre, láthatták. Szóval nekem ez nem jelent meglepetést. Szerintem egész idényben ott lesznek a harcban” – mondta a finn versenyző.




