Ugyan Fernando Alonso “nem létezőnek” nevezte kapcsolatát múlt évi főellenségével, Lewis Hamiltonnal, elismerte, hogy a 23 éves versenyző lehet 2008 legjobbja. A tavalyi szezonban csúnyán összeveszett két pilóta állítólag semmilyen kapcsolatot nem tart egymással, mióta a spanyol elhagyta a csapatot.


A BBC-nek adott nyilatkozatában ennek ellenére Alonso szívesen latolgatta Hamilton esélyeit. Miközben magának nem ad sok esélyt a kétszeres világbajnok, szerinte Lewis Hamilton a McLarennel, második próbálkozásra jó eséllyel indulhat a bajnoki címért.

Alonso, ahelyett hogy egy nehezebb második évet jósolt volna a fiatal pilótának, elmondta, hogy a tapasztalat jócskán megkönnyíti a versenyző életét az F1-ben. ” Egy év után már ismered a pályákat, tudod, hogyan folyik egy verseny és ismered a rád nehezedő nyomást. Ezek a dolgok jelentős előnyt biztosítanak számára a tavalyi évhez képest” – állítja Alonso.

A Renaulthoz igazoló Alonso esélyesnek tartja a Ferraris Felipe Massát, sőt a McLaren újoncát, Heikki Kovalainent is a végső győzelemre, de személyes favoritja a tavalyi befutó, Kimi Räikkönen. “Kellően magabiztos, nyilvánvalóan nagyon gyors is, és emiatt egy nagyon erős pozícióban van” – mondta a finnről.