Az angol pilóta szerint a csapat tudja, milyen irányban kell fejlődnie, és az RA108 jó irányba halad ahhoz, hogy ütőképes legyen.
“Az RA108 egy teljesen új versenyautó, így a beállításokat a nulláról kellett elkezdenünk” – mondta a versenyző.
“Az autóban rejlő lehetőségek már felcsillantak a barcelonai tesztek alatt, egy-egy gyors körben, de hosszabb távon is érzékelhető némi javulás. Az alapok jók, rengeteg lehetőség van többek között az aerodinamika területén, amivel élni fogunk a következő tesztek alatt.”
A pilóta szerint a sikerért sokat kell még tenni, de mivel nagyon jó szakemberek vannak a csapatban, teljesen biztos benne, hogy még idén sikerül érzékelhető fejlődést elérniük. Button nem árulta el, hogy a csapat tervez-e idén futamgyőzelmeket. “Még fontos tesztek vannak előttünk, így ebben a pillanatban csak találgatni tudnék.”





