Az autóvadászat történetében eddig az idei “év” bizonyult a legtermékenyebbnek: 2006 júliusa és 2007 júliusa között a Zsaru-CAR-csapatok 552 darab bűnügyi szempontból releváns gépjárművet vadásztak le. 198 járművet lopásért, 162-t lízingcsalásért, 174 gépkocsit pedig egyéb bűncselekmény miatt köröztek.
Az akciók során – a rendőri szervek közreműködésével – bűncselekmény miatt összesen 82 személyt állítottak elő és 35 körözött személyt fogtak el.
Jó tudni, hogy 2006-ban 7000 autót loptak el Magyarországon, ami kifejezetten jó eredmény, hiszen a 90-es évek közepén még 16 ezer fölött volt a számuk. Az első autókereső rendszerrel felszerelt civil autós csapatok 2000. júliusi elindulása óta összesen 1256 darab lopott gépjárművet találtak meg.




